|














| |
Nem szükséges a lakásunkat már a baba megérkezése előtt
"kipárnázni", mindenféle biztonsági eszközzel felszerelni, elég ha mindezeket
akkor szerezzük be, amikor már látjuk, hogy gyermekünk mennyire kíváncsi, gyors,
türelmes természetű. A gyerekek nem egyformák, nem mindegyikőjüket érdekli pl. a
hűtőajtó vagy WC-fedél nyitogatása, így nem biztos, hogy ezeket zárni kell majd.
Viszont mihelyt úgy látjuk, hogy valami veszélyes dolog keltette fel az
érdeklődésüket, akkor
igyekezzünk azonnal kiküszöbölni a veszélyforrást.
Lakásunk adottságai (pl. lépcső), berendezései is más-más
biztonsági megoldásokat tehetnek szükségessé, illetve a szülői szokásoktól is
függ, hogy mi jelenthet veszélyt a babára.
Biztonsági
babarács, lépcsőrács: Nagymértékben
hozzájárulunk kisgyermekünk védelméhez, ha a szükséges helyekre biztonsági
babarácsot szerelünk fel, pl. lépcső aljára és tetejére, erkélyajtóra,
balkonajtóra, teraszajtóra, szobaajtóra. A babarácsok fémből, műanyagból, fából,
és újabban plexiből (átlátszó műanyag) készülnek. Van nyitható-zárható és van
fix ajtórács. Véleményem szerint a nyitható-zárható sokkal praktikusabb,
kezelhetőbb. Célszerű olyat választani, ami 1 kézzel is könnyen kinyitható a
felnőtt számára, így gyerekkel a kézben is könnyen tudjuk használni.
Kapható falhoz csavarozható, illetve önfeszítő rendszerű,
amely nem igényel fúrás-faragást.
Vannak küszöbbel rendelkezők, illetve küszöb nélküliek.
Lépcsőre én mindenképpen a küszöb nélkülit tartom biztonságosabbnak, hiszen pont
elég orra bukási lehetőség van egy lépcsőnél, ne fokozzuk ezt még egy átlépendő
küszöbbel, pláne ha a kisgyermek is a kezünkben van. Küszöbbel rendelkező
ajtófélfához sem javaslom a küszöbös rácsot, mert akkor túl magasat kell lépnie
a picinek. És elég fájdalmas tud lenni egy küszöbbe botlás, valószínűleg
mindenki emlékszik ilyenre gyerekkorából. Ha mégis küszöböset szeretnénk (vagy
csak ilyenhez tudunk hozzájutni), akkor célszerű a rácsot úgy felszerelni, hogy
a küszöb az ajtóküszöb előtt vagy mögött legyen (tehát ne az ajtóküszöb fölé
szereljük fel a rácsot).
A vásárlás előtt döntsük el, hogy 1 irányból vagy mindkét
irányból nyithatóra van-e szükségünk. Mérjük le, hogy milyen széles ajtórácsra
van szükségünk és ennek megfelelően válasszunk. Lehet, hogy toldalékra lesz
szükség, ebben az esetben az ajtórács és a toldalék típusa egyezzen meg.
Ha az erkélyajtót szeretjük nyitva tartani szellőztetés
miatt, akkor szereljünk rá babarácsot, így a szellőztetés is megoldott és a
kisgyerek is biztonságban van, nem tud kimenni az erkélyre.


Konnektorvédő: A konnektorvédő talán
a legfontosabb bababiztonsági eszköz, ennek kapcsán helytelen a "majd megtanulja
a saját kárán" szülői elv.
Olyan konnektordugót válasszunk, amit a baba nem tud
kipiszkálni, nekünk viszont csak egy mozdulat és már használhatjuk is a
konnektort. Többféle van forgalomban, van amelyikben egy "villa" segítségével
kell a reteszt elfordítani a használathoz, van amelyiket ki kell pattintani egy
"kiszedő kulcs" segítségével, és van olyan, ahol a dugó villájával kell
elfordítani a reteszt, így azonnal használható a konnektor, kihúzáskor pedig
automatikusan záródik a retesz. Tapasztalatom szerint ez a legpraktikusabb és a
legkényelmesebb, mert Murphy-törvénye szerint a kulcs rendszerint éppen a másik
szobában van, és még ez a jobbik helyzet (a rosszabbik, ha elfelejtettük hova
tettük legutóbb...).

Sarokvédő,
élvédő:
A baleset lehetőségét ugyan nem zárja ki, de használata csökkenti
a sérülések kockázatát. Többnyire átlátszó, kemény vagy puha műanyagból,
szilikonból, habszivacsból készül. Ragasztással vagy egyszerű
pattintással rögzíthető az asztal sarkára, élére. A ragasztással rögzíthető
sarokvédőknek általában tartozéka a ragasztószalag. Vásárláskor nézzük meg, mert
ha nem tartozéka, akkor azt külön be kell szereznünk a használathoz. Véleményem
szerint az a sarokvédő a legbiztonságosabb, aminek a sarka tompa, lekerekített. Ha van
választási lehetőség, akkor inkább ilyet válasszunk.


Fiókzár, szekrényzár:
Talán ebből a bababiztonsági eszközből van a legtöbbféle a forgalomban,
rendkívül nagy a választék. A legtöbb zár fiókra és szekrényajtóra is
használható, de pl. az ún. hurokzár vagy csúszózár csak a
kétajtós szekrényeknél használható, ez fiókra nem alkalmas. A fent említett zárak a
gombfogantyúkra
vagy a D-alakú fogantyúkra tehetők fel. Kívülről látható, azonban előnye, hogy szerelést
nem igényel, egyszerű a feltevése és a használata is. Ha már nincs rá szükség,
nyom nélkül eltávolítható. Mielőtt megvásárolnánk, nézzük meg a fogantyú vagy a
gomb méretét, mert ez határozza meg, hogy melyik típus és méret a megfelelő a
szekrényünkre.
Vannak a fogantyúktól függetlenül, bárhova
felragasztható zárak. Kívülről láthatóak, azonban többféle színben kaphatóak,
így választhatunk olyat, ami színben passzol a szekrényünkhöz. Szerelést,
fúrást ezek a zárak sem igényelnek, csak fel kell ragasztani őket. A kétoldalas
ragasztó rendszerint tartozéka a zárnak. Ideális fogantyú nélküli szekrényeknél,
tolóajtóknál.
Véleményem szerint ez olyan szekrényeknél
használható igazán, ahol
a fogantyúkat nem éri el a kisgyerek vagy nincs is fogantyú a szekrényen, ugyanis egy erős, stramp kislegény
erőteljes fogantyú-rángatásainál valószínűleg megadja magát a ragasztó vagy a
tépőzár. Ez a fajta biztonsági zár használható fiókoknál, tolóajtóknál, egy- és kétajtós szekrényeknél is.
Ha zavar
minket a fiók- és szekrényzár látványa, akkor célszerű belülre szerelhető zárat
beszerezni. Ezek többsége ugyan csavarral rögzíthető, tehát nyomot hagy a szekrényen, de
csak belülről, a csavarok kívülről nem láthatóak (feltéve hogy megfelelő méretű
csavart használunk). Ezeknél a záraknál az ajtó vagy a fiók pár cm-re kinyitható,
kihúzható - ott kell benyúlni le- vagy összenyomni zárat -, de a fiók teljes kihúzását és
a szekrény teljes kinyitását megakadályozza. Figyeljünk
rá, hogy a kisgyerek ne lássa a nyitási "műveletet", mert esetleg eltanulja.
Nagyon
praktikusnak tartom a mágneses zárat. Kívülről nem látható, a fiók vagy szekrény
belsejébe kell
rögzíteni csavarokkal. Mágnes-kulccsal nyitható, ami tartozéka
a zárnak. Ha nem kívánjuk a zárat használni, akkor egy pöcök elfordításával a
zár inaktiválható. Ideális pl. a nagyszülők lakásában, ahol csak az unokák
látogatásakor kell használni. Nem egyszerű felszerelni, de szerelési útmutatót
és a rögzítés pontos helyének meghatározásához szükséges sablonokat szinte
mindegyik mágnes zárhoz mellékelnek.

Leesésgátló: A kisgyermekek
többségére jellemző, hogy álmában ide-oda forog. Különösen a rácsos ágyhoz
szokott kisgyerekek esetében gyakori, hogy amikor átkerülnek a "rendes"
ágyra, akkor bizony álmukban lefordulnak az ágyról. Ennek megakadályozására
érdemes beszerezni egy ún. legurulás- vagy leesésgátlót. Ezek többségét nem
szükséges az ágyhoz rögzíteni, elég ha csak betesszük a matrac és az ágyrács
közé, a matrac és a gyermek súlya megtartja a legurulásgátlót a matrac alatt.
Többféle anyagból készülnek, van fából, műanyagból, plexiből készültek, illetve
van a hálós megoldású legurulásgátló.


Légzésfigyelő:
Van néhány tanács, melyek betartásával csökkenthető
a bölcsőhalál előfordulásának kockázata (háton altatás, füstös környezet
kerülése, 20-22
ºC-nál nem melegebb
babaszoba), azonban a szülő számára az igazi megnyugvást a légzésfigyelő
használata jelentheti. A légzésfigyelő a baba légzésének a kimaradása esetén
riaszt, lehetőséget nyújtva ezzel az azonnali életmentő beavatkozásra. A
légzésfigyelő érzékelőlapjait (szenzorok) a matrac alá kell helyezni. A riasztó
készülék lehet vezetékes vagy vezeték nélküli összeköttetésben az érzékelőpadokkal. A baba légzéskimaradása esetén a készülék fénnyel és hanggal
riaszt, ezzel késztetve a babát a légzésre, illetve jelezve a szülőknek, hogy
segítségre van szüksége a babának. A légzésfigyelő készülékek hálózatról vagy elemmel működnek.
Kaphatóak bébiőrrel kombinált készülékek, illetve hőmérséklet kijelzővel vagy
éjjeli fénnyel rendelkezők.
Újdonságnak számít a pelenkára csíptethető, mobil légzésfigyelő,
ami azoknak a szülőknek
ideális, akik sokat utaznak (így kisbabájuk gyakran a hordozóban, autósülésben,
utazóágyban alszik), illetve akik szeretnék
babájukat akkor is biztonságban tudni, amikor ő a babakocsiban vagy éppen a szülői ágyban
alszik.


Etetőszék: Rengeteg féle
etetőszék van forgalomban. Anyaguk műanyag vagy fa. Választásnál a legfontosabb,
hogy stabil legyen és legyen legalább 3 pontos biztonsági öve. Tapasztalatom
szerint az 5 pontos öv sokkal biztonságosabb, mert ez nemcsak attól védi meg a
kisgyermeket, hogy alulról kicsússzon a székből, hanem attól is, hogy pl.
felálljon a székben, ezzel veszélyeztetve saját magát. Ha esetleg olyan széket
választunk vagy kapunk kölcsön illetve ajándékba, aminek nincs biztonsági öve,
mindenképpen szerezzünk be egy ún. biztonsági hevedert, kengyelt (vagy
gyereksétáltató póráznak is nevezik), amivel a gyereket az etetőszékbe lehet
rögzíteni. Ha kevés hely van a lakásban, akkor összecsukható etetőszéket
vegyünk. Ez utazáshoz is ideális, így nem kell külön etetőszék pl. a
nagyszülőkhöz. Praktikusak azok a fából készült etetőszékek, amelyek kisasztallá
és kisszékké alakíthatóak miután már nincs szükségünk az etetőszékre.
Székmagasító: Az etetőszék kb.
3 éves korig használható, azt követően már kinövik a gyerekek. Azonban ebben a
korban még magas nekik a család többi tagja által használt asztal. Rendszerint
azért mocorognak annyit az asztalnál (közben kiborítva ezt-azt), mert nem érik
fel rendesen, kényelmetlen nekik. Erre nyújtanak megoldást a székmagasítók,
melyekből most már többféle kapható. Van amelyik a székre és van amelyik a szék
alá téve emeli magasabbra a gyerkőcöt. A székre tehető változatokat a székre
kell hevederrel rárögzíteni, majd a gyereket beletéve biztonsági övvel tudjuk
teljesen biztonságossá tenni a használatát. Jónéhány székmagasító már 3 éves kor
alatt is használható, így nem kell külön etetőszéket, majd székmagasítót
vásárolnunk. Vásárlás előtt nézzük meg, hogy hány éves kortól ajánlott a
használata. A szék alá tehető és a szék lábait megemelő székmagasítónak
értelemszerűen nincs biztonsági öve.


Ajtóbecsapódás-gátló:
Az ajtóbecsapódás-gátló használatával elkerülhető, hogy a kisgyermek rácsapja az
ajtót a pici ujjacskáira vagy becsípje az ujjait, esetleg a játszótársa ujjait.
A legismertebb az ajtószárny oldalára vagy tetejére tehető, általában tömör szivacsból
készült ajtóbecsapódás-gátló, melyet rendkívül egyszerű "felszerelni", csak arra
kell figyelni, hogy ne a gyerek által elérhető magasságba tegyük az
ajtószárnyra. Ajtóbecsapódás-gátlónak hívják azokat a termékeket is, amelyek
nyitott helyzetben tartják az ajtót. Egyik változata, amelyet az ajtószárny alá
kell csúsztatni, a másik változatát pedig az ajtóra illetve az ajtó mögötti falra
kell szerelni.


| |


.jpg)


|